2017. augusztus 12.

CITROMOS KÖRTEDZSEM

citromos körtedzsem

Az idén igazán változatos dolgokat tettem el télire, panaszra senkinek sem lehet oka. Most viszont elérkezett a körték ideje. Szerintem az egyik legzamatosabb és legízletesebb gyümölcs. Természetesen lehet variálni az ízesítésen, de ezt a nagyon finom körteízt, szerettem volna megőrizni, így nagyon egyszerűen készítettem el.
Kis menyiséget adok meg, de érdemes sokkal többől elkészíteni, csak az arányokat kell betartani. Nálam többször készül kisebb mennyiség, mert mindig kevés körte marad, mert megesszük 😋

Hozzávalók

1 kg zamatos körte🍐
1 nagy citrom🍋
20 dkg cukor
1 csomag 3:1-ben zselésítő


Elkészítés

A körtéket🍐🍐 mosd meg, majd héjastul kockázd fel.
tedd egy lábasba, facsard rá egy nagy citrom levét és reszeld hozzá 1/2 citrom héját, add hozzá a cukrot.
Kezd el főzni, kevergesd. Körtétől függ, hogy mennyi idő alatt kezd el szétesni. Nálam elég volt 5-6 perc.
Amikor már jól megpuhult, add hozzá a 3:1-ben zselésítőt, forrald vele is 2-3 percet, majd szedd steril üvegekbe. Zárd le a dzsemeket és állítsd fejtetőre 5 percre.
Ha biztosra szeretnél menni, tedd dunsztba őket, én most kihagytam ezt a fázist.
1 kg körtéből csak 2 üveg lett.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...